Welcome to Gaia! :: View User's Journal | Gaia Journals

Szeretem és mégis bántom
Elűzöm és vissza rántom
Utálom és ki nem állom
Miért kínoz úgy csodálom
Kié vagy most, ki érti ezt?
Mit vár tőlem belehalok
Mért nem érti, vele vagyok
Hagyjon békén, nem akarom
Nekem ő kell őt akarom
Ó te édes kedves barom


Csak játszik neved ajkamon.
Lágy szellőként, simogatón,
nevetve formálódik,
hogy incselkedve
mosolyt csaljon számra.
Nevetve suhan, édes incselkedőn.
Neved ízlelem megint,
és feltámad a vágy, a kín,
hogy most, most öleljelek én.
Nem majd egyszer,
nem sok év múlva,
hanem lágyan karomba fogva,
átkarolva, fejem válladon megpihenjen.
Ajkam keresse a szádat,
és suttogja érzéssel, vággyal:
szeretlek édes életem.
Ugye nem mondtam még sosem?
És te rám nevetve mondod:
nem kincsem, ezt még nem.
Szemünk összenevet a viccen,
amit eljátszunk mindig,
hogy utána ajkunk
egymásban fürödve
szinte harapja egymást vággyal,
amitől a lélegzet is elállna,
ha kedves, végső csókban nem csattanna.
Ezt jelenti a neved.
Egyszerű, mint mezei virág,
melynek mégis pompája
szememet, szívemet
végtelen boldogsággal,
szerelemmel átjárja.